Népművészet Mestere cím
Tapasztalták-e a kedves olvasók, hogy vannak emberek, akik itt élnek köztünk, teszik a dolgukat, és van valami, amit “mellékesen” megcsinálnak, és a is olyan természetes nekünk. Különlegessé akkor válik, amikor valakik, valahonnan felfigyelnek erre a tevékenységre, és ez olykor komoly kitüntetéssel is jár. Így járt nálunk Füzesgyarmaton Boross Magdolna hagyományőrző, aki 2000. augusztus 18-a óta a “Népművészet mestere” címet viseli. Azóta persze vannak irigyei is, de nem ez a jellemző.
Ki is Boross Magdolna ? 36 évig volt Gyarmat védőnője, és ez alatt az idő alatt, 1966-tól egyre többet foglalkozik a népművészettel, a szövéssel, hímzéssel és a népdalénekléssel a Népdalkör egyik alapító tagjaként. De baráti szálak folytán a Biharnagybajomban működő Népdalkörnek is tagja, akikkel Finnországban is járt többször is, és vitte a hírünket és a maga szőtte ajándékait az ottani vendéglátó népművész csoportnak.
A Népművészeti Egyesület tagja. Ahogy telnek az évek, egyre nagyobb erővel törekszik arra, hogy átadja a fiataloknak, az érdeklődőknek azt a régóta hordoott tudást, amit – ahogy ő mondta – már az anyatejjel magába szívott. 1930 karácsonya óta, születésétől ugyanabban a házban él, ahogy nagyapja volt az első újszülött, a húga pedig az utolssó. Nagyanyja már hatéves korában beleültette a parasztszövőszékbe, pedig a lába sem érte el még a lábítót. Látta, hogy a kenderből hogyan lesz szövőfonál, mert a család ezzel is foglalkozott.
1995-ben a Magyar Művelődési Intézetben felsőfokú szakoktatói oklevelet szerzett. Azóta is azon dolgozik, hogy minél többen megismerkedjenek a sárréti motívum kincseivel, szövőszakkort vezet a füzesgyarmati Művelődési Házban, ötödik éve. Ide Zsákáról is átjár egy fiatal tanítónő. Kijár a Kertésszigeti asszonyokhoz is, hogy ott is egymárt erősítve munkálkodjanak és hogy új híveket szerezzen a hagyományos szövésnek.
Ezekben a hetekben fiatalokat készít fel egy megyei Gyermek és Ifjúsági Pályzatra, amelynek kiállítás megnyitója anyák napján lesz Békéscsabán, a Diáktanyán. Ide szövéssel, népi ruha szabás-varrással és gyöngyfűzéssel nevezi be tanítványait. Ő maga pedig a 2002-ben megrendezésre kerülő VIII. Országos Textilkonferenciára készül, ahová kenderből, lenből kell készíteni nomádszőnyeget, ami új kihívás, és rongyszőnyeget.
Az a hivtallása, hogy a tudást nem szabad véka alá rejteni, és a családi örökséget, amit neki volt szerencséje megkapni a hagyományőrzés terén is, azt minél többeknek átadni, hogy minél nagyobb ismeretet, készséget szerezzenek a tanítványok. Hatalmas lelkesedés és szeretet van benne, ha ezekben a dolgokban intézkedik.
Egy – számomra nagyon kedves történettel zárom ezt a kis írást.
A napokban az utcán találkoztam vele a földig érő nagy szatyrát cipelte szokása szerint, amiben a “kincsei” vannak: szövőkeret, fonalak, egy-két mintakönyv. Kérdeztem tőle, hova megy? Azt mondja, megyek Szeghalomba egy kismamához, mert szeretne megtanulni szőni, de a kicsi mellől nem tud átjárni Gyarmatra, hát átmegyek én hozzá, amikor időt tud szakítaná rá. Mármint ugye a kismama, mert hát Magdi néninek mindig van ideje az ilyesmire!
Ki is Boross Magdolna ? 36 évig volt Gyarmat védőnője, és ez alatt az idő alatt, 1966-tól egyre többet foglalkozik a népművészettel, a szövéssel, hímzéssel és a népdalénekléssel a Népdalkör egyik alapító tagjaként. De baráti szálak folytán a Biharnagybajomban működő Népdalkörnek is tagja, akikkel Finnországban is járt többször is, és vitte a hírünket és a maga szőtte ajándékait az ottani vendéglátó népművész csoportnak.
A Népművészeti Egyesület tagja. Ahogy telnek az évek, egyre nagyobb erővel törekszik arra, hogy átadja a fiataloknak, az érdeklődőknek azt a régóta hordoott tudást, amit – ahogy ő mondta – már az anyatejjel magába szívott. 1930 karácsonya óta, születésétől ugyanabban a házban él, ahogy nagyapja volt az első újszülött, a húga pedig az utolssó. Nagyanyja már hatéves korában beleültette a parasztszövőszékbe, pedig a lába sem érte el még a lábítót. Látta, hogy a kenderből hogyan lesz szövőfonál, mert a család ezzel is foglalkozott.
1995-ben a Magyar Művelődési Intézetben felsőfokú szakoktatói oklevelet szerzett. Azóta is azon dolgozik, hogy minél többen megismerkedjenek a sárréti motívum kincseivel, szövőszakkort vezet a füzesgyarmati Művelődési Házban, ötödik éve. Ide Zsákáról is átjár egy fiatal tanítónő. Kijár a Kertésszigeti asszonyokhoz is, hogy ott is egymárt erősítve munkálkodjanak és hogy új híveket szerezzen a hagyományos szövésnek.
Ezekben a hetekben fiatalokat készít fel egy megyei Gyermek és Ifjúsági Pályzatra, amelynek kiállítás megnyitója anyák napján lesz Békéscsabán, a Diáktanyán. Ide szövéssel, népi ruha szabás-varrással és gyöngyfűzéssel nevezi be tanítványait. Ő maga pedig a 2002-ben megrendezésre kerülő VIII. Országos Textilkonferenciára készül, ahová kenderből, lenből kell készíteni nomádszőnyeget, ami új kihívás, és rongyszőnyeget.
Az a hivtallása, hogy a tudást nem szabad véka alá rejteni, és a családi örökséget, amit neki volt szerencséje megkapni a hagyományőrzés terén is, azt minél többeknek átadni, hogy minél nagyobb ismeretet, készséget szerezzenek a tanítványok. Hatalmas lelkesedés és szeretet van benne, ha ezekben a dolgokban intézkedik.
Egy – számomra nagyon kedves történettel zárom ezt a kis írást.
A napokban az utcán találkoztam vele a földig érő nagy szatyrát cipelte szokása szerint, amiben a “kincsei” vannak: szövőkeret, fonalak, egy-két mintakönyv. Kérdeztem tőle, hova megy? Azt mondja, megyek Szeghalomba egy kismamához, mert szeretne megtanulni szőni, de a kicsi mellől nem tud átjárni Gyarmatra, hát átmegyek én hozzá, amikor időt tud szakítaná rá. Mármint ugye a kismama, mert hát Magdi néninek mindig van ideje az ilyesmire!