Korán Ibolya szeghalmi származású tanítónő vagyok. 2000-ben költöztem Füzesgyarmatra. Kis megszakítással itt élek azóta is férjemmel és kislányommal. Régi álmomat valósítottam meg a Szörpös Ház létrehozatalával, miszerint az imádott, szívvel-lélekkel gyűjtött, őrizgetett régiségeket méltó helyen tudjam elhelyezni, az érdeklődők számára elérhetővé, láthatóvá, kipróbálhatóvá tenni.
Szenvedélyesen érdeklődöm a gyógynövények iránt, rengeteg receptet kipróbáltam, sokat kísérletezetem mire megalkottam, egyedivé tettem, önálló arculatot álmodtam meg a saját magam által készített kézműves szörpöknek, lekvároknak, gyógynövényes készítményeknek, prémium minőségű finomságoknak.
A Szörpös Ház Füzesgyarmaton a Kastélypark fürdőtől alig 500 méterre található az Árpád utca 43. szám alatt, amely egy pici, takaros, háromosztatú parasztház, szabadtéri, nagy terasszal, konyhával, kiállító színnel. A házhoz nagy udvar tartozik, ahol helyet kapott hinta, homokozó, rengeteg játék, bográcsozó hely és egy hatalmas kosaras körforgóval, gólyalábakkal, patkódobálóval, ügyességi játékokkal ellátott népi játszótér is.
A hangulatos házikóban a régi konyha helyén található a bemutató terem, amely egyben üzlettér is.
A régi, tiszta szobában, amely a CSEVEGŐ nevet kapta, felújított régi bútorok között kézműveskedhetnek, szőhetnek fonhatnak, agyagozhatnak, szabhatnak-varrhatnak, pihenhetnek, beszélgethetnek az ide érkező, hagyományok iránt érdeklő látogatók.
Magával ragadó ez a kis tér, hiszen évekig otthont adott Szűcs Ferenc helyi amatőr festő képeinek, rengeteg régiségnek, jelenleg pedig a házigazda nagy büszkeségére, néhai Boross Magda, a Népművészet Mestere munkássága hagyatékának. Időszakonként kiállítás látható kislánya Gali Nóra olajfestményeiből is.
A 40 fő kényelmes elhelyezésére alkalmas SZÖRPÖS TERASZ falain is régi használati tárgyak vannak. A ház által kínált lehetőségek folyamatosan bővülnek, az újonnan megépített külső szín használatba vételével idővel igazi kis múzeum alakul ki.E két helyiség sok kedves gyermek és felnőtt számára adott már teret alkotáshoz, tevékenykedéshez, tanuláshoz, kikapcsolódáshoz.
Sokan hallhattak már itt előadást a gyógynövények csodálatos világáról, őseink életéről, mindennapi munkájáról, állataikhoz való viszonyukról, azok gyógyításáról, a hozzájuk fűződő babonákról, íjászhagyományokról, régi fizetőeszközökről, használati tárgyaik készítéséről, tiszteletről, ételekről…
Ibolya pedagógusként nagyon fontosnak tartja, hogy a jövő nemzedékének a lehető legtöbbet adjon át abból a tudásból, amely az egykoron itt élő emberek számára oly természetes volt.
Néhány kedves kézműves és íjász barátjával megalakította a Hagyományőrző Klubot, amely égisze alatt immár segítségre is számíthat a küldetésében. Aktív tagja a Füzesgyarmati Népi Kismesterségek Egyesületének is. Nyaranként hagyományőrző táboroknak ad helyet, elsősorban gyermekek számára, azonban tapasztalat, hogy felnőttek is szívesen csatlakoznak, örömet találnak a foglalkozásokban. Nagy boldogság és büszkeség, hogy elfogadta már a meghívást fafaragó, szövőnő, amatőr festő, fazekas, ékszerész, népi kismesterségek oktatója, nemezes, textiles, íjász, ostorkészítő, méhészmester, sok ügyes kezű, hagyományokban jártas háziasszony, akik csodás ételekkel kápráztattak el mindenkit.
Ez a folyamat nem áll meg, rengeteg terve, elképzelése van még a jövő számára.
Weboldalunkon sütiket használunk a felhasználói élmény javítása érdekében. A felhasznált adatokat nem használjuk azonosításra vagy kapcsolatfelvételre.